Életének 79. évében elhunyt Hernádi Gyula Kossuth- és József Attila-díjas író. Deszkakolostor címmel megjelent novelláskötetével és a Péntek lépcsőin című regényével vált ismertté. Jancsó Miklós állandó alkotótársaként olyan filmek forgatókönyvének írója, mint a Szegénylegények, az Oldás és kötés, a Még kér a nép vagy a Csend és kiáltás. Drámái szintén népszerűek voltak, a Szörnyek évadja, a Szép magyar tragédia, a Lélekvándorlás és még sorolhatnánk. Költőként is bemutatkozott, Isten a konyhában vérzik címmel jelent meg verseskötete.



Az író, költő, forgatókönyvíró 1926-ban született Oroszváron, ami ma Szlovákia területén található. A győri bencésekhez járt gimnáziumba, majd a második világháború utolsó éveiben leventeként néhány társával együtt megszökött, hadifogságba került. A Krím-félszigeten töltött három év egy életre nyomott hagyott benne, az ott átélt szenvedésektől soha nem tudott szabadulni.



Bányákban, fakitermelésekben dolgozott, majd követ fejtett, s egy rá jellemző történetet is elmesélt ebből az időszakból egy, a Demokratának adott interjújában: „Egy kolhozban dolgoztunk, ahol hatvanezer bokor rózsa volt. Csak negyvenkilósan azért ez a rózsadolog nem olyan nagyszerű. Elhatároztam, hogy öngyilkos leszek, mert elegem volt ebből a fáradtságból. Volt egy óriási hangár, ahol körülbelül ötvenezer tonna szirom volt egy rózsaolajgyárnak előkészítve. Befeküdtem a szirmok közé, mert azt olvastam, hogy a virágillattól meg lehet halni. Bent feküdtem egy fél óráig és nem történt semmi.”


Mikor hazaengedték, beiratkozott az orvosi egyetemre, amit három évvel később abbahagyott, járt két és fél évet a vegyészmérnöki karra is, végül közgazdászként helyezkedett el.
Irodalmi pályáját 1954-ben kezdte, a Csillag című folyóiratba írt verseket. Ismertté azonban a Deszkakolostor című művével vált, amelyben a szovjet hadifogságban átélt élményeit dolgozta fel, különleges hangvételben. Később a Péntek lépcsőin című kisregénye révén nevezték a magyar egzisztencializmus megteremtőjének. Aczélék már ekkor elutasítóan viselkedtek vele szemben, s Az ég bútorai című regénye meg sem jelenhetett, Illés Endre, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója feljelentette. A regény, ami az ember magánéletébe belefolyó terrorról szól, csak 1981-ben jelenhetett meg Kiáltás és kiáltás címmel. Viszont az 1960-as évektől Jancsó Miklós filmrendező állandó alkotótársa lett, bár eleinte nem engedték kiírni a nevét, később ezáltal vált „szalonképessé”. Ágy többek között a Szegénylegények, a Csend és kiáltás, a Csillagosok, Az égi bárány, a Még kér a nép című filmek forgatókönyvét írta.
Összesen mintegy negyven filmnovella, filmregény és forgatókönyv fűződik a nevéhez.

Az 1970-es évektől színdarabokat is írt. A vezetés sikeresen szorította háttérbe, és a rendszerváltás után is sokáig húzódott hivatalos elismerése. Jellemző, hogy ő kapta először az Alternatív Kossuth-díjat 1996-ban, amelyet az alapítók azon véleménye hívott létre, miszerint a Kossuth-díjakat nem azok kapják, akik megérdemelnék. Bár ugyanabban az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is megkapta, végül 1999-ben, a Fidesz-kormány alatt részesült Kossuth-díjban.

Jancsó Miklóssal való legendás barátsága, alkotói együttműködése viszont előtérbe került a sajtóban, bár a rendszerváltás után a két művész politikai szempontból ellenséges oldalra került. Hernádi azonban minden erre irányuló kérdésre elmondta, hogy barátságukat nem befolyásolja a napi politika. A szabadság kérdésében „ mely központi fontosságú volt Hernádi munkásságában „ Jancsóval mindig „egy húron pendültek”. A szocializmusban mindketten a szabadságot hiányolták. A szabadság az író szerint a különböző korlátok legyőzése. S boldog csak szabadon lehet az ember. A szeretet pedig a másik ember szabadságának az igenlése. Jancsó Miklós most készülőben lévő filmjének kiindulópontja is egy régi Hernádi-novella, a Kísértetcsapda.
Ám köttetett egy másik barátság is, amelyet viszont nem hangoztatott annyira a sajtó. Gyurkovics Tibor költővel az elmúlt húsz évben szintén elválaszthatatlanok voltak, irodalmi esteken, kiállítások megnyitóján, író-olvasó találkozókon láthattuk őket együtt. „ Egyéni szabadságharcos volt „ emlékezik rá a költő. „ Mindennek maga akart utánajárni, a nőnek, a szerelemnek, az Istennek. Mindketten kutattunk Isten után. A szabadság bajnoka volt, szerinte az a térben és időben mindent felülmúló legmagasabb kategória. Nagy kutakodó volt, az utolsó percig olvasott.

A halálközelség révén az utolsó öt évben ezek a kérdések felerősödtek. Van-e szabadság a halál után, talán ez lett a leglényegesebb kérdése. Hatalmas űrt hagyott maga után, az irodalom számára is. Ilyen eredeti magyar író nemigen akad a palettán. Olyan műveket hozott létre, amelyeknek a fele is elég a halhatatlansághoz. Minden témája egy új ötlet volt, teljesen eredeti, senkit nem utánzott, semmilyen európai áramlatba nem kapcsolódott, semmilyen magyar írót nem követett, szuverén volt, fejedelem volt. Nagymestere volt az össze nem illő dolgok keverésének, a szürrealizmusnak, s minden témája a tértől és időtől való megszabaduláshoz kötődött. Ez egy luciferi attitűd, a szó jó értelmében. Kihívta a törvényeket, a halált, a szerelmet, az Istent, mindent megkérdőjelezett. Ráadásul egyéni rendben görögtek elő a mondatai, élesen, fenyegetően. Lírájában pedig valami kubista irodalmat talált ki, ami szögletekből, fényekből, reflexiókból áll, mintha modern festő lett volna. Más nem írt így. Nobel-díjat érdemelt volna.

Fehérváry Krisztina



Forrás: http://heti.demokrata.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1034&Itemid=36