2007-07-19 19:40:51
Idén nyáron egy hamburgi áruház mellett több ezer homoszexuális gyűlik össze, hogy megünnepelje azt a tényt, hogy Németország két legnagyobb városának, Hamburgnak és Berlinnek a polgármestere homoszexuális, valamint az azonos nemű párok jogilag elismert kapcsolatot teremthetnek egymással. Az emlékezés helye igen fontos, hiszen 70 évvel ezelőtt a Gestapo ugyanezen az áruházon rajtaütve 40 alkalmazottat hurcolt el, azzal vádolva őket, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Legtöbbjük koncentrációs táborokban végezte.
Náci kézen az Eldorado bár
A németországi városokban tartott meleg-felvonulások során a homoszexuális nők és férfiak most a náci üldöztetés egyik, eddig még fel nem tárt, sötét fejezetével is megismerkedhetnek. A kísérteties séta Hamburg legnagyobb és legpatinásabb áruháza, az Asterhaus elől indul a város főutcáján. 70 évvel ezelőtt, 1937 nyarán ugyanis ott kezdődött a homoszexuálisok ellen indított pogrom. A Gestapo emberei 40 meleg alkalmazottat hurcoltak el az utcán várakozó teherautókon.

Németország újraegyesítése óta ugyanis több ezer, hasonló eset került napvilágra, amelyeket a történészek megvizsgáltak. Kutatásaik eredményét most hozták nyilvánosságra, és az új információk még azokat is sokkolták, akik tudtak az atrocitásokról, de sejtelmük sem volt azok mértékéről. Így arra is fény derült, hogy az Alsterhaus áruház megtámadása csak a kezdet volt.

Az 1930-as évek közepétől a Gestapo rendszeresen és hatékonyan üldözte a homoszexuális férfiakat. A meleg bárok tulajdonosainak engedélyezte az üzlet működését azzal a feltétellel, hogy megkapja az odajárók nevét. Ha valaki nem kedvelte a vele együtt dolgozó nőtlen munkatársát, csak annyit kellett tennie, hogy feljelentette a Gestapónál szexuális zaklatásért, és másnapra már el is vitték. Nem számított, hogy a vád hamis volt. Mindenki tudta ugyanis, hogy a náci ideológiában fontos szerepet játszik a szőke, kék szemű árjafaj uralmának megteremtése. Éppen ezért aki nem házasodott meg és nem nemzett gyermekeket, azt bűnözőnek tekintették. A nőtlen férfiak automatikusan gyanússá váltak.

Egyre gyakoribbá váltak a rajtaütések, és a nemrég publikált dokumentumok szerint ezek Hamburgban rendszeresen ismétlődtek egészen a Birodalom bukásáig. A nácik összesen 54 ezer homoszexuális férfi haláláért felelősek, akik közül 7000-en koncentrációs táborokban végezték. Paradox és kegyetlen módon a homoszexuális férfiaknak választást kínáltak: a büntetés enyhítése érdekében "önkéntesen kiheréltethették magukat". Mindez viszont csak puszta gonoszság volt: a páciensek a hevenyészett operációk után is mindenképpen koncentrációs táborokba kerültek.

A letartóztatás utáni hetekben, hónapokban az elhurcoltakat "védőőrizetben" tartották, "gyógykezelésre" elmegyógyintézetbe vitték őket, majd koncentrációs táborokba kerültek. Sokan még 1946-ban is viselték börtönruhájukon a megbélyegző rózsaszín háromszöget, mivel a háború utáni bíróságok érvényben hagyták a náci korszak "természetellenes viselkedésre" vonatkozó ítéletét, holott minden más ítéletet töröltek. Néhányan még az 1950-es évek elején is börtönben voltak.

A nácik poroszos alapossággal feljegyeztek mindent az általuk elhurcoltak életéről. Ezek a dokumentumok szörnyű képet festenek az eddig ismeretlen történetről. Az egyik megrázó eset egy homoszexuális párról, Carl Brunsról és Heinrich Rothról szól, akik elegáns férfiruházati boltot vezettek Hamburg központjában, a Gestapo irodáival szemben. A két férfit 1940-ben tartóztatták le, és egy Hamburg melleti koncentrációs táborba vitték őket. Valamilyen csoda folytán mindketten életben maradtak 1945 májusáig, amikor a szövetségesek már megkezdték a táborok felszabadítását. De tragédiájuk csak ekkor kezdődött.

Auschwitzot 1945 elején szabadította fel a Vörös Hadsereg, és a csontsovány foglyok képei megdöbbentették a világot. Heinrich Himmler ekkor parancsba adta, hogy egyetlen táborlakó sem kerülhet a szövetségesek kezébe. A táborparancsnokok egyedül döntöttek arról, miként hajtják végre a parancsot: Dachau és más táborok parancsnokai például méreggel gondoskodtak arról, hogy senki se maradjon életben, míg a többiek evakuálták a foglyaikat. Bruns és Roth erőltetett menetben indult a 100 km-re keletre fekvő Balti-tengerhez, ahol a Cap Arcona cirkáló horgonyzott.

1945 májusának közepe volt, és mindenki tudta, hogy a háborúnak vége. Minden rab hallotta a híreket. Az angol haderő röplapokat szórt szét Hamburg fölött, amelyben arról értesítették a lakosságot, hogy néhány órán belül a városba érnek. Ekkorra azonban a rabokat már elindították utolsó útjukra a tengerhez, miközben a lemaradókat agyonlőtték.

Sokan a kimerültségtől estek össze és haltak meg, így Bruns. Roth eljutott a Balti-tengerhez, ahol több ezer társával együtt felterelték a hajóra. 1945. május 19-én az angol légierő légitámadásokat hajtott végre a közelben, hogy megtisztítsa az utat a szárazföldi hadsereg előtt. Az angol bombázóknak akkor azt mondták, hogy náci tisztségviselők egy menekülthajónak álcázott cirkálón akarják elhagyni Németországot. A repülőgépek bombái tehát lángba borították a Cap Arconát és elsüllyesztették. A vízbe ugrott rabokat vagy a szövetségesek bombái vagy a Gestapo embereinek géppuskái ölték meg, amikor ki akartak mászni a partra. Csak néhányuknak sikerült menedéket találnia a partmenti nádasokban. Őket brit katonák mentették ki néhány órával később. Roth azonban nem élte túl a bombázást.


Forrás: http://pride.hu/article.php?sid=2436