Amikor Richelieu meghalt, XIII. Lajos országos gyászt rendelt el, de sok helyen örömtüzeket gyújtottak. Halála előtt legközelebbi munkatársát ajánlotta a saját helyére, egy olasz egyházi diplomatát, Mazarin – eredeti nevén Giulio Mazzarino – bíborost, és Lajos elfogadta. Négy hónapra rá meghalt a király is. A trónörökös, a későbbi XIV. Lajos még kiskorú volt, Ausztriai Anna egyedül maradt a hatalom csúcsán. Az, akire támaszkodhatott az ország irányításában, egykori legádázabb ellensége, Richelieu embere volt. Ennek megfelelően eleinte gyanakvással mérlegelte minden szavát.
Hóhérok munka nélkül
Lehet, hogy Mazarinnek is voltak Richelieu-től sugallt előítéletei a királynéval szemben, a személyes találkozások, a gyakori megbeszélések azonban meggyőzték, hogy Anna más, mint ahogy Richelieu képzeletében élt. Értelmes, nyitott, meglepően határozott, és meg tudja nyerni az embereket. Első fontos döntése Európa-szerte megdöbbenést keltett: mindenki azt hitte, hogy ő, a Habsburg-lány azonnal beszünteti a háborút, amelyet még Richelieu kezdett a Habsburgok európai túlsúlyának megdöntésére. Nem így történt. Annának nem a saját testvére, IV. Fülöp spanyol király vagy sógora, az osztrák III. Ferdinánd, hanem fia, a leendő francia király érdekeit kellett szem előtt tartania, az pedig merőben ellentétes volt a Habsburgok érdekeivel. A franciák döntő győzelmet arattak a spanyolok felett, és egész Franciaország örömmámorban úszott. A bizakodó hangulatot erősítette, hogy Anna nem állt bosszút Richelieu klikkjén, békén hagyta a protestánsokat is. Többé nem kellett rettegni a besúgók szerteágazó hálózatától, megpihenhettek a kardinális által gyakran foglalkoztatott hóhérok is. Úgy tűnt, nyugodt, békés korszak következik.
Bajkeverő emigránsok
Richelieu halála után hazatérhettek külföldről az általa száműzött arisztokraták. A baj ott kezdődött, hogy mindenütt betöltött helyeket találtak, nem játszhatták azt a domináns szerepet, mint száműzetésük előtt. Elégedetlenségükben összeesküvést szőttek Mazarin ellen. Csatlakozott hozzájuk Marie de Rohan is, a királyné egykori híve, aki többször segített neki kijátszani Richelieu cselvetéseit, és épp ezért kellett száműzetésbe mennie. Most a magabiztos, határozott régensnőben nem tudta felismerni az egykori tanácstalan, segítségre szoruló Annát, akinek már nem volt szüksége a szolgálataira. A mindig intrikára hajlamos Marie bosszúból azt kezdte terjeszteni a királynéról, hogy intim viszonyt tart fenn Mazarinnal, sőt azt is, hogy a trónörökös nem XIII. Lajos, hanem Mazarin fia. Amikor egy alkalommal álnokul, mintha a jó hírnevéért aggódna, maga figyelmeztette a királynét a becsületébe gázoló mendemondákra, Anna csak nevetett, hisz Marie-nak kellett a legjobban tudnia, mennyire figyelték Richelieu kémei minden lépését, és 1637-ben, amikor Lajos megfogant, Mazarin Olaszországban volt. De ajkára fagyott a nevetés, amikor egy napon az ágyán, a vánkosára tűzve egy cédulát talált: „Ha nem szabadul meg Mazarintól, mi majd megszabadítjuk tőle.” Nem puszta fenyegetés volt: egy orgyilkos valóban Mazarin életére tört, de a gyilkosság a merénylő ügyetlensége folytán nem sikerült. Az összeesküvőket száműzték, köztük Marie de Rohant is, hisz ki más juthatott be a királynő hálószobájába, mint ő? Anna hívei aggódni kezdtek személyes biztonságáért, de ő nem erősítette meg testőrségét, sőt Párizs egyik legforgalmasabb negyedébe, a piac szomszédságába költözött át, Richelieu egykori palotájába, a Palais Royalba, ahol a hatalmas parkot nem védte kerítés.
Anna udvarában vidám, pezsgő élet folyt, naponta érkeztek külföldi vendégek, követek, művészek, tudósok és utazók, gyakori volt a színházi előadás. A könnyed, mulattató olasz komédiákat kedvelte; erre a Sorbonne hét professzora dörgedelmes feliratban figyelmeztette azok léhaságára, az erkölcsökre veszedelmes voltára. Anna jót mulatott rajta, és hét egyháztudóssal íratta meg a választ, amely szerint ez a fajta szórakozás senkinek sem lehet kárára.
Viharos viszontlátás
Anna és Mazarin elsősorban a külpolitikára összpontosítottak, pedig volt baj elég az országon belül is. A bíboros központosító törekvései a parlamentet és a nemességet, a háború miatti rettenetes adók a köznépet ingerelték lázadásra. Ki is tört – Fronde néven vált ismertté –, de erősen eltérő érdekek gyengítették, így az ellenállás négy év múltán összeomlott, a királyné és hívei győztek. 1651. szeptember 5-én Lajos nagykorúvá vált. Párizs ujjongva ünnepelte az ifjú királyt, pedig semmi sem változott, helyette még további tíz évig anyja és – főleg – Mazarin uralkodott. Akkora volt a tekintélye, hogy Lajosnak eszébe sem jutott megkérdőjelezni a bíboros abszolút hatalmát. A Fronde alatt Annának bele kellett egyeznie a kezdettől fogva népszerűtlen „olasz kegyenc”, Mazarin száműzésébe. De ahogy lecsillapodtak a kedélyek, a bíboros 1652. január 28-án visszatért. Első útja Annához vezetett, zárt ajtók mögött folyt le a többórás találkozás. Ekkor kezdődhetett intim viszonyuk, a csaknem egyéves távollét után, amely alatt mindketten tudatosíthatták, menynyit jelent számukra a másik. Mazarin külföldi tartózkodása alatt titokban leveleztek, és ezt ezentúl, egymás közelében élve is tovább folytatták. Naponta több levelet is váltottak, gyakran csak két-három mondatos üzeneteket, amelyekben bizonyos szavakat számok vagy jelek (liliom, csillag stb.) helyettesítettek. Mazarin Annának: „Összedől a világ, ha hosszabb ideig nem láthatom. Amikor ezt írom, teljesen magamon kívül vagyok... Mondja el, mi történik, ha 26 (ez volt Mazarin kódja) ismét viszontlátja 22-t (ez Anna jele).” Anna Mazarinnak: „Megkaptam leveleit, melyek éltetik bennem a reményt, hogy hamarosan viszontláthatom. De már nem hiszem, amíg nem kapok bizonyosságot, mert annyiszor és oly nagyon csalódtam.” Egyes vélemények szerint titokban házasságot is kötöttek, de erre nincs bizonyíték.
Anna a késői nagy szerelem hatására (mindketten túl voltak az ötvenen) egyre inkább visszatért a hagyományos női szerephez, rábízta az ország irányítását Mazarinre. Nem egyszer nézeteltérésre, hangos szóváltásra került köztük sor országos ügyek miatt, de aztán ismét helyreállt a béke. Anna csaknem rokonságba került szerelmével, fia ugyanis beleszeretett Mazarin Franciaországba hívott és nagy gazdagsághoz juttatott számos rokona egyikének lányába, Maria Manciniba. Lajos el akarta venni őt feleségül, hallani sem akart az unokahúgával, a spanyol Habsburg Mária Teréziával kötendő házasságról. Két évig ellenállt, végül nagy politikai nyomásra oltárhoz vezette Mária Teréziát. Mazarin állítólag személyesen diktálta zokogó unokahúgának azt a levelet, amelyben szakított Lajossal. A menyegzőn Anna 40 évi távollét és 15 évi háborúskodás után végre ismét láthatta a bátyját. „Remélem, megbocsátja nekem, hogy olyan jó francia lett belőlem” – mondta IV. Fülöpnek, aki nagyvonalúan megbocsátott. Az osztrák Habsburgok azonban soha nem tudtak megbocsátani.
1661-ben Mazarin súlyosan megbetegedett. Halálos ágyán az ifjú királyt óvta a magához hasonló hatalom- és becsvágy fűtötte emberektől, és megígértette vele, hogy soha nem nevez ki senkit első miniszterévé, egyedül fog uralkodni. Anna naponta látogatta a beteget, szeme folyton vörös volt a sírástól. De amikor Mazarin meghalt, ugyanzt csinálta, amit első nagy szerelme, Buckingham herceg halála után: megtiltotta, hogy kiejtsék előtte a nevét. Teljesen kivonult az országos ügyek intézéséből, a Louvre-t rendezte át, régi barátait fogadta. Nyugodt életét csak olykor zavarták meg konfliktusok: ha szóvá tette fiának a csapodárságát, örökös nőügyeit, Lajos hetekig tüntetően kerülte, nem szólt hozzá. Aztán könnyes kimagyarázkodás következett, mindketten sírtak, az anya is, a fiú is, és egy ideig szent volt a béke.
Anna háromévi gyötrő betegség után halt meg, mellrákban. A férje mellé temették a párizsi St. Denis-apátságba. 1793-ban, amikor Marie Antoinette-et lefejezték, a megvadult tömeg behatolt a templomba, feldúlta a kriptát, csontjaikat az utcára dobálta, és porrá taposta.

Vitál Anna

[2004. 07. 30.]


Forrás: http://www.vasarnap.com/clanok.asp?cl=1696264